Győzelemmel indította a 2011/2012-s évadot a Siófok KC-Galerius Fürdő! Megújult csapatunk ugyan sok hibával, görcsösen játszott a meglehetősen érdekes felfogásban vezetett mérkőzésen, ám a szeptember harmadikára kitűzött célt sikerült teljesíteni.
A bajnoki évad egyik leghosszabb túrája várt lányainkra már a második fordulóban, amikor is a sorsolás Békéscsabára szólította az SKC-t. Csapatunk győzelmi reményekkel utazott a Viharsarokba, ahol azonban "csak" egyetlen pontot sikerült szerezni, igaz, egy hihetetlen forgatókönyvet író mérkőzésen.
Pokoli hangulatban, tetház előtt egyfajta kézilabdaünnepre került sor a Balaton partján, ahol a "cápalányok" a Győri Audi ETO KC együttesét fogadták, s az első - szoros - negyed óra után beinduló zöld-fehér gépezet végül simán haladt át Siófokon.
Az élvonal negyedik körében Székesfehérváron lépett pályára a Siófok KC-Galerius Fürdő. A szomszédvári vendégszereplés nagyszerű egyéni teljesítményeket hozott, ezeknek köszönhetően pedig magabiztos balatoni győzelem született!
A végletekig kiélezett, izgalmas rangadóra került sor a bajnoki évad ötödik körében a Balaton partján, ahol a Siófok KC-Galerius Fürdő a nyár folyamán szintén alaposan megerősödött, ám önmagát egyelőre még kereső ÉTV-Érdi VSE együttesét. A felek borzasztóan nagy csatát vívtak egymással, de végül sikerült itthon tartani a két pontot, egy olyan napon, amely finoman fogalmazva sem sikerült zökkenőmentesen...
Az élvonalbeli pontvadászat hatodik körében a Siófok KC-Galerius Fürdő a Váci NKSE otthonában lépett pályára egy roppant fontos rangadón, melyen egészen az 52. percig hat-hét gólos előnyben voltak a mieink, ám jött az érthetetlen összezuhanás, végül mindkét pontot otthon tartották Tápai Szabináék... Nehéz szavakat találni a látottak után...
Igazi "kötelező kategóriás" mérkőzés várt csapatunkra az élvonalbeli bajnokság hetedik játéknapján, amikor is pont nélküli sereghajtó Kiskunhalas NKSE együttese érkezett a Balaton partjára. Lányaink az első tíz percet engedték a vendégeknek, majd a folytatásban egyértelműen kidomborodott a felek közt meglévő különbség, így végül biztos SKC-győzelem született.
Igazi presztízscsatára került sor a Magyar Kupa harmadik fordulójában: a Siófok KC-Galerius Fürdő a nagy rivális UKSE Szekszárd alakulatát fogadta. A várt nagy csata elmaradt, erről mindent elmond, hogy szurkolóink már a 12. (!) percben rászámoltak a vendégekre (12 - 2), s az első félidőben eldőlt minden lényeges kérdés. A második felvonás visszafogottabb játékot hozott, de egy pillanatig sem forgott veszélyben a balatoni továbbjutás.
Az élvonalbeli pontvadászat nyolcadik játéknapján az örök rivális Veszprém Barabás KC otthonába látogatott a Siófok KC-Galerius Fürdő. A szomszédváriak vendégeként megvívott mérkőzésen lányaink megjárták a poklot és a mennyországot is, de 2007. október 13-a után sikerült ismét legyőzni Gyurka János együttesét!
Két héttel a bajnoki összecsapást követően ismét találkozott egymással a Veszprém Barabás KC és a Siófok KC-Galerius Fürdő, ám ezúttal a felkészülés jegyében mérkőztek a felek. A bajnoki megmérettetéshez hasonlóan a szomszédváriak ezen az estén is remek mérkőzést vívtak, melyet minimális különbséggel nyertek a házigazdák, akik a második félidő közepén már kilenc találattal is vezettek, miután lányaink tizenkettő percen keresztül nem tudtak a kapuba találni, de az SKC magára talált, s ameddig tudott, zárkózott is.
A 2011-es esztendő utolsó idegenbeli túrája várt december második napján a Siófok KC-Galerius Fürdőre: lányaink az UKSE Szekszárd otthonában vendégszerepeltek, ahol nem várt könnyű feladat a mieinkre, ez pedig be is igazolódott. A "cápalányok" alaposan megszenvedtek a borvárosban, ahonnan végül is sikerült elhozni a két pontot, köszönhetően a jobb hajrának.
Bravúrra készültek Siófokon az élvonalbeli bajnokság kilencedik fordulójában, amikor is a harmadik helyezett FTC-Rail Cargo Hungaria látogatott a negyedik pozícióban állomásozó otthonában. A hatvan perc parázs csatát hozott, de végül nem született meglepetés, s a fővárosi zöld-fehérek mindkét pontot elvitték a Balaton partjáról.
Az őszi szezon, és a 2011-es esztendő utolsó élvonalbeli mérkőzésén a Siófok KC-Galerius Fürdő a DVSC-Fórum alakulatát fogadta, s győzte le nyolc góllal. A látottak alapján a győzelem magabiztosnak mondható, ugyanakkor a látottak alapján lányaink megizzadtak a két pontért. Ezzel a győzelemmel a tizenöt pontos SKC a negyedik helyen "telel", a szintén tizenöt egységgel rendelkező Váci NKSE a jobb összevetésének köszönhetően foglalhatja el a dobogó legalsó fokát.
A sok sebből vérző Siófok KC-Galerius Fürdő a tabella végén vergődő Dunaújvárosi Regale Klíma otthonában vívta a 2012-es esztendő első tétmérkőzését. A táblázat és a papírforma sima balatoni sikert vetített elő, ám a valós tények, és a rengetegeg probléma ellenben komoly csatát ígért. A hatvan percben a várt küzdelem nem maradt el, s lányaink egy finoman fogalmazva is döcögös első játékrész után összekapták magukat, ennek eredményeként úgymond biztosan gyűjtötték be a "kötelező" két pontot.
Az élvonalbeli küzdelmek tizenharmadik fordulójában a Siófok KC-Galerius Fürdő a szezont mély repüléssel kezdő, ám a hatodik fordulót követően folyamatosan javuló Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE alakulatát fogadta. Mindkét együttes bizakodva készült a talákozóra, amely remek iramban zajlott, s egy végletekig kiélezett mérkőzésen reális döntetlen született - e párharc tekintetében már harmadik alkalommal.
Tisztes helytállás reményében utazott a Győri Audi ETO KC otthonába csapatunk az élvonalbeli pontvadászat tizennegyedik fordulójában, s ezt a célt alapvetően maximálisan sikerült is teljesíteni.
Szomszédvári rangadóval folytatta szereplését a Siófok KC-Galerius Fürdő: csapatunk az élvonalbeli pontvadászat tizenötödik körében az Alcoa Fehérvár KC alakulatát fogadta, s egy szoros első negyedórát követően igazából nem volt kérdés a két pontot illetően; lányaink végül - csakúgy, mint Székesfehérvárott - hét találattal bizonyultak jobbnak.
Győzelmi, és egyértelműen továbbjutási reményekkel utazott Dunaújvárosba a Siófok KC-Galerius Fürdő, ám negyvenöt percen keresztül ennek mégcsak a szikráját sem lehetett érezni, hiszen a finoman fogalmazva is szürkén, ötlettelenül játszó "cápalányok" folyamatosan négy-ötgólos hátrányban voltak, de az utolsó negyedóra hihetetlen feltámadást és végül balatoni továbbjutást hozott!
Háromesélyes rangadó várt a Siófok KC-Galerius Fürdőre az élvonalbeli pontvadászat tizenhatodik körében, amikor is a hazai környezetben félelmetes mutatóval rendelkező ÉTV-Érdi VSE vendégeként léptek pályára lányaink. A hatvan perc mindvégig kiegyenlített, hatalmas csatát hozott, melyből végül drámai véghajrában a házigazdák kerültek ki győztesen.
Egyértelműen győzelmi reményekkel fogadta csapatunk az egy pont lemaradásban lévő Váci NKSE alakulatát, mellyel szemben a "cápalányok" két abszolút ellentétes félidőt produkáltak, de végül csak-csak sikerült itthon tartani a roppant fontos két egységet!
Rangos, nemzetközileg jegyzett ellenféllel találkozott egy felkészülési találkozó keretein belül a Siófok KC-Galerius Fürdő: lányaink hazai környezetben a nyolcszoros Bajnokok Ligája-győztes, harminötszörös osztrák bajnok, huszonnégyszeres Osztrák Kupa-győztes Hypo Niederösterreich alakulatával szemben léptek pályára, s végül tizenhárom találttal maradtak alul Németh András tanítványaival szemben.
Az első húsz perc gyengélkedése után végül legyűrte a sereghajtót a Siófok KC-Galerius Fürdő, melyben Szepesi Ivett hat, Kovács Adrienn pedig egy góllal tért vissza sérülése után.
Újabb háromesélyes rangadó várt a Siófok KC-Galerius Fürdő az élvonalbeli alapszakasz tizenkilencedik körében, amikor a Veszprém Barabás KC alakulata érkezett a Balaton partjára. A várt hatalmas csata ezúttal sem maradt el, de végül csakúgy, mint ősszel, csapatunk került ki győztesen a párharcból! Ezzel a sikerrel együttesünk újabb nagy lépést tett céljai felé, az SKC továbbra is biztosan áll a bajnoki táblázat harmadik helyén!
Az NBI-es alapszakasz huszadik körében a harmadik helyen állomásozó Siófok KC-Galerius Fürdő a második pozíciót elfoglaló FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként lépett pályára, s kiütéssel felérő vereséget szenvedett a Népligetben. A papírforma alapján rangadónak ígérkezett a találkozó, amely gyakorlatilag az első félidőben eldőlt, s megállapíthattuk, hogy az SKC ezen az estén bizony igen messze volt a zöld-fehérek szintjétől...
Meglehetősen nehezen lendült bele csapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjébe a BSE-Főgáz vendégeként, hiszen a látottak alapján egy viszonylag szoros első félidőt produkáltak a felek a Népfürdő utcában. A második játékrész elején lányaink gyorsan állva hagyták a házigazdákat, akiket végül biztosan sikerült legyőzni, ez pedig azt jelentette, hogy az SKC újabb történelmet írt, hiszen együttesünk bejutott a négyes döntőbe!
Váratlan vereséggel folytatta szereplését a Siófok KC-Galerius Fürdő a DVSC-Fórum vendégeként az élvonalbeli alapszakasz utolsó előtti körében, ugyanis a hajdúsági piros-fehérekkel szemben sima vereséget szenvedtek egy olyan találkozón, melyen mindvégig a házigazdák akarata érvényesült.
Bő másfél hónap elteltével csapott össze újra egymással egy nemzetközi felkészülési találkozó keretein belül a Hypo NÖ és a Siófok KC-Galerius Fürdő - a felek ezúttal a nyolcszoros Bajnokok Ligája-győztes, harminötszörös osztrák bajnok, huszonnégyszeres Osztrák Kupa-győztes otthonában találkoztak, ahol tizenkétgólos hazai siker született. Mint ismeretes, a két alakulat február közepén a Balaton partján mérkőzött, akkor tizenhárom találattal bizonyultak jobbnak Németh András tanítványai.
Papírforma győzelmet aratott a Siófok KC-Galerius Fürdő az UKSE Szekszárd ellen, így a harmadik helyen zárta az alapszakaszt a női kézilabda-bajnokságban.
Az alapszakasz küzdelmei során a tizenegyedik helyen végző Kiskunhalas NKSE vendégként lépett pályára a Siófok KC-Galerius Fürdő egy nyolcvan percig tartó felkészülési mérkőzés keretein belül, amely fordulatokban bővelkedett, de végül lányaink öt találattal jobbnak bizonyultak.
A Siófok KC-Galerius Fürdő az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként kezdte meg élvonalbeli elődöntős szereplését, melynek első felvonása egyértelműen alakulat, a fővárosi zöld-fehérek végül tíz találattal bizonyultak jobbnak, s ezzel 1-0-s előnyre tettek szert a két győzelemig tartó párharcban.
A harmadik helyért játszhat a Magyar Kupában Siófok KC-Galerius Fürdő, miután kiütéses vereséget szenvedett a BL-döntős Győrtől. Az ellenfele a Váci klub lesz, mely büntetőkkel vesztett a csabaiak ellen.
Bronzérmes célokkal utazott Győrbe együttesünk a Duna Takarék Női Magyar Kupa négyesdöntőjére, de ebből a tervekből nem sikerült semmit megvalósítani, ugyanis az elődöntőben a Győri Audi ETO KC ellenében elszenvedett súlyos vereséget (23 - 48) követően Váci NKSE elleni helyosztón is alulmaradtak lányaink, akik így negyedikként zártak.
Az élvonalbeli elődöntős párharc második felvonására került sor, amikor is a Siófok KC-Galerius Fürdő az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét fogadta. A találkozó nagy kérdése volt, hogy eldől-e a két győzelemig tartó párharc, avagy, a felek harmadik mérkőzésre viszik a döntés jogát. A hatvan perc során gyakorlatilag mindvégig a pakliban volt a bravúr, de végül a zöld-fehérek minimális különbségű győzelmet arattak a Balaton partján, azaz eldől, hogy nem lesz hosszabbítás, a fővárosiak 2-0-s összesítéssel jutott a bajnoki fináléba.
Finoman fogalmazva sem kezdte jól a bronzéremért folytatott, két győzelemig tartó párcharcot a Siófok KC-Galerius Fürdő, amely az első felvonáson meglepően simán maradt alul a nagyszerűen védekező, illetve remek napot kifogó ÉTV-Érdi VSE együttesével szemben.
A Siófok KC-Galerius Fürdő komoly bravúrt elérve, óriási csatában idegenben legyőzte az ÉTV-Érdi VSE együttesét, ezzel visszavette a pályaelőnyt, s kiharcolta a jogot, hogy május 12-én a Balaton partján dőljön el a bronzérem sorsa. Az Érden aratott győzelem értékét nagyban növeli, hogy az SKC története során ezidáig soha (!) nem győzött a Batthyány Tornacsarnokban, alighanem ennél jobbkor nem szakadhatott volna meg ez a negatív széria!
A 2011/2012-s élvonalbeli bronzéremért folytatott párharc első két mérkőzése amolyan és és föld képet produkált, hiszen Siófokon az ÉTV-Érdi VSE nem kis meglepetésre magabiztosan győzött (23 - 30), majd a második találkozón hatalmas bravúrt végrehajtva a balatoniak örülhettek (30 - 32). A harmadik, mindent eldöntő mérkőzés kérdése volt, hogy melyik együttes veszi fel győztes arcát, s gyűjti be a 2011/2012-s harmadik helyezést.

| 01. Győri Audi ETO KC | 44 p. | |
| 02. FTC-Rail Cargo Hungaria | 38 p. | |
| 03. Siófok KC-Galerius Fürdő | 28 p. | |
| 04. ÉTV-Érdi VSE | 28 p. | |
| 05. Váci NKSE | 25 p. | |
| 06. Veszprém Barabás KC | 24 p. | |
| 07. DVSC-Fórum | 18 p. | |
| 08. Alcoa Fehérvár KC | 16 p. | |
| 09. Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE | 15 p. | |
| 10. Dunaújvárosi Regale Klíma | 13 p. | |
| 11. Kiskunhalas NKSE | 08 p. | |
| 12. UKSE Szekszárd | 07 p. |
| © 2009 Copyright - Siófok KC Kft. - minden jog fenntartva | |
| Impresszum | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat |