![]() |
|
|
![]() |
Rangos, nemzetközileg jegyzett ellenféllel találkozott egy felkészülési találkozó keretein belül a Siófok KC-Galerius Fürdő: lányaink hazai környezetben a nyolcszoros Bajnokok Ligája-győztes, harminötszörös osztrák bajnok, huszonnégyszeres Osztrák Kupa-győztes Hypo Niederösterreich alakulatával szemben léptek pályára, s végül tizenhárom találttal maradtak alul Németh András tanítványaival szemben.
Finoman szólva sem indult optimálisan siófoki szempontból a találkozó, hiszen előbb a második percben Bogdanovic Annamária hibázott el egy hétméterest, majd nem sokkal később Mörtel Renáta tévesztett célt egy remeknek ígérkező kísérletből. Ez a két tény is hűen tükrözi, hogy együttesünk beragadt a rajtnál, az pedig úgymond csak "hab a tortán", hogy a 9. minutumban 0-9 (!) után született az első balatoni találat, Karoline Helena De Souza révén. A folytatásban a "cápalányok" felvették a kesztyűt a klasszisokat felvonultató Hypo NÖ alakulatával szemben, ez pedig arra volt elég, hogy a szünetben tízgólos előnyben (14 - 24) legyenek a vendégek, akik a nap folyamán az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonában is pályára léptek, ahol 33-33-s döntetlen született.
A második félidőben minden onnan folytatódott, ahol abbamaradt, s egy percig sem volt kérdés a végeredményt illetően - a vendégek végül tizenhárom találattal bizonyultak jobbnak a Balaton partján. A látottak alapján megállapítható, hogy a felkészülés szempontjából mindenképpen ideális, szurkolói szempontból nézve pedig szórakoztató találkozó volt, melyen egyébiránt sztárok tömkelege lépett pályára - a teljesség igényei nélkül - köztük a brazíliai világbajnokság gólkirálynője, Alexandra do Nascimento.
NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Siófok KC-Galerius Fürdő - Hypo NÖ (osztrák)
27 - 40
( 14 - 24 )
Helyszín: Siófok, Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka, 300 néző
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Dr. Tájok Péter
Siófok: Herr - Bódi 2, Ábrahám 1, Németh Cs., Mörtel 1, Bogdanovic 5, Szalai 8 (4)
Csere: Lajtos (kapus), De Souza 6 (1), Kiss O. 4, Herr A., Kovács A., Mikó G., Takács D.
Szakmai igazgató: Imre Vilmos
Hypo-góldobók: do Nascimento 10 (2), Temes B. 6, Rocha 5, Pinheiro 4, Fernanda 3, Moraes 3, Piedade 3, Rodrigues 3, Kaiser 1, N. Stumvoll 1, S. Stumvoll 1
Vezetőedző: Németh András
Hétméteresek: 7/5 illetve 3/2
Kiállítások: 0 perc illetve 4 perc
Sárga lap: 2 - 2
| 01. Győri Audi ETO KC | 36 p. | |
| 02. FTC-Rail Cargo Hungaria | 30 p. | |
| 03. Siófok KC-Galerius Fürdő | 24 p. | |
| 04. ÉTV-Érdi VSE | 22 p. | |
| 05. Váci NKSE | 21 p. | |
| 06. Veszprém Barabás KC | 20 p. | |
| 07. DVSC-Fórum | 16 p. | |
| 08. Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE | 15 p. | |
| 09. Alcoa Fehérvár KC | 14 p. | |
| 10. Dunaújvárosi Regale Klíma | 09 p. | |
| 11. UKSE Szekszárd | 06 p. | |
| 12. Kiskunhalas NKSE | 03 p. |
| © 2009 Copyright - Siófok KC Kft. - minden jog fenntartva | |
| Impresszum | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat |