![]() |
|
|
![]() |
Az őszi szezon, és a 2011-es esztendő utolsó élvonalbeli mérkőzésén a Siófok KC-Galerius Fürdő a DVSC-Fórum alakulatát fogadta, s győzte le nyolc góllal. A látottak alapján a győzelem magabiztosnak mondható, ugyanakkor a látottak alapján lányaink megizzadtak a két pontért. Ezzel a győzelemmel a tizenöt pontos SKC a negyedik helyen "telel", a szintén tizenöt egységgel rendelkező Váci NKSE a jobb összevetésének köszönhetően foglalhatja el a dobogó legalsó fokát.
Az őszi szezonzárón a korábban sokkal szebb napokat megélt, ám mostanság jelentős gondokkal küzdő, KEK-nyolcaddöntős DVSC-Fórum együttesét fogadta a Siófok KC-Galerius Fürdő, s a "cápalányoknak" egyértelmű volt a célja: bezsebelni a roppant fontos két pontot, ezzel pedig megerősíteni a negyedik helyezést, illetve tovább szakítani az üldözőket.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria elleni vereség érhetően nem kis szomorúságot okozott a Balaton partján, de csapatunk hétfőtől kezdődően újult erővel, gőzerővel csak a piros-fehérek elleni csatára fókuszált. A zöld-fehérek ellen több kisebb sérülést is szenvedtek játékosaink, de szerencsére a hét folyamán valamennyi rendbe is jött, ugyanakkor, Kovács Adrienn az egyik hétközi edzésen térdsérülést szenvedett, fiatal szélsőnkre a következő héten tűzetes orvosi vizsgálat vár, ebből adódóan nem számíthatott rá Imre Vilmos. Ezzel szemben mint ismeretes, Debrecenben nagy a baj, ebből kifolyólag már tizenégy játékos távozott a Hajdúságból, a szűkös keretben pedig Dakos Noémi, illetve Kudor Kitti egyaránt sérüléssel bajlódott az utóbbi napokban, de Dakos Noémi ennek ellenére Siófokon vállalni tudta a játékot.
A roppant nehéz helyzetben lévő debreceni alakulatot néhány helyen már-már amolyan "fantomcsapatként" tüntették fel, ez nem is csoda, hiszen a korábban fényes napokat megélt piros-fehér egyesület gyakrolatilag folyamatosan esik szét, s, ha valaki, akkor Imre Vilmos tudja, hogy milyen érzés, s milyen ilyen körülmények között dolgozni. Szakmai igazgatónk a mérkőzés előtt úgy fogalmazott: " - Nagyon fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy ne beszéljünk arról, hogy széteső Debrecen. Átérzem a piros-fehérek, valamint Köstner Vilmos helyzetét, hiszen személy szerint átéltem már ezt a szituációt, melyet senkinek sem kívánok. Kiemelten fontos, hogy a szombati két pont nekünk égetően kell a végelszámolás szempontjából. Teljes tisztelettel készülünk, s játszunk majd a DVSC ellen."
Az esélyeknek megfelelően indult a mérkőzés, igaz, a vendégek nagy ellenállást tanúsítottak, egészen a 25. percig három-négy találatnyi előnyben kézilabdázott az SKC, majd a játékrész hajráját alaposan megnyomták a "cápalányok", akik 17-10-s félidei állással vonulhattak pihenőre.
A fordulást követően nem változott semmit a játék képe, az történt a pályán, amit Imre Vilmos tanítványai akartak, a különbség pedig folyamatos hízásnak indult, ugyanakkor mindenképpen meg kell említeni, hogy a piros-fehérek egy percig sem adták fel, s mindvégig nagy akarattal, szívósan harcoltak. A 46. minutumtól kezdődően állandósulni látszott a hat-hét találatnyi balatoni előny, melyet a lefújásig sikerült is megőrizni, sőt, még növelni is, hiszen nyolc góllal nyert csapatunk.
Öröm az ürömben, hogy három sérültről is jelentenünk kell, hiszen Herr Orsolya a mérkőzés első felvonásában, míg Varga Nikolett a junior megmérettetésen szenvedett sérülést, esetükben, csakúgy, mint Kovács Adriennében, térdsérülés az első diagnózis. Pontos információkra még néhány napot várnunk kell, hiszen mindhárom kézilabdázónkra tüzetes orvosi, illetve MR-vizsgálat vár.
Ezzel a sikerrel együttesünk a tabella negyedik helyén "telel", tizenöt egységet gyűjtve az őszi szezonban, csakúgy, mint a Váci NKSE, amely jobb összevetésének köszönhetően előzi meg a mieinket a dobogó legalsó fokán.
NBI, Alapszakasz, 10. forduló
Siófok KC-Galerius Fürdő - DVSC-Fórum
33 - 25
( 17 - 10 )
Helyszín: Siófok, Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka, 500 néző
Játékvezetők: Szegedi Zsolt, Unyatinszki Tamás
Versenybíró: Rózsa László
SKC kerete: (01) Laczkó Roxána - (04) Szepesi Ivett - (07) Kiss Olivia - (09) Ábrahám Szilvia - (10) Bogdanovic Annamária - (11) Bódi Bernadett - (12) Herr Orsolya - (13) Szalai Babett - (16) Lajtos Nóra - (17) Mikó Gréta - (21) Németh Csilla - (31) Bloj Teodora - (66) Varga Nikolett - (77) Mörtel Renáta - (90) Karoline de Souza
Kezdőcsapat: Herr O. - Bódi 2, Ábrahám 4, Szalai B., Bogdanovic 4 (2), Mörtel 8 (3), Szepesi 6
Csere: Laczkó, Lajtos (kapusok), De Souza 4, Kiss O. 4, Bloj 1, Németh Cs.
Szakmai igazgató: Imre Vilmos
DVSC kerete: (04) Bohus-Karnik Mercédesz - (05) Szilágyi Ágnes - (06) Varsányi Nóra - (07) Léránt Vivien - (09) Karalyos Orsolya - (10) Bálintová Réka - (12) Makai Veronika - (15) Slakta Petra - (16) Illés-Sütő Judit - (22) Dakos Noémi - (23) Szűcs Gabriella - (24) Siska Pálma - (34) Kazai Anita - (44) Som Ildikó
Kezdőcsapat: Makai - Varsányi 1, Slakta, Karalyos 4, Szűcs G. 6, Léránt 7 (4), Kazai
Csere: Szilágyi 3, Bohus-Karnik 2, Dakos 1, Siska 1
Vezetőedző: Köstner Vilmos
Hétméteresek: 5/5 (2/2) illetve 3/3 (1/1)
Kiállítások: 8 perc (4 perc) /De Souza - 47.p., 53.p. ; Mörtel - 12.p. ; Szepesi - 14.p./ illetve 4 perc (4 perc) /Szűcs G. - 16.p. ; Varsányi - 17.p./
Sárga lap: Mörtel (12.p.), De Souza (14.p.) illetve Slakta (4.p.), Karalyos (5.p.), Szűcs G. (6.p.)
AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA
07. perc: 02 - 02
14. perc: 08 - 05
21. perc: 10 - 07
24. perc: 12 - 09
29. perc: 16 - 10
36. perc: 20 - 14
47. perc: 28 - 20
54. perc: 28 - 24
56. perc: 29 - 24
59. perc: 32 - 25
IMRE VILMOS: " - Hektikus mérkőzésen magabiztosan gyűjtöttük be a két pontot. Öröm, hogy az őszi szezonban tizenöt egységet szereztünk. Ezúton is Kellemes Ünnepeket Kívánok valamennyi, kitartó Szurkolónknak, illetve az értünk szorítóknak!"
KÖSTNER VILMOS: " - Lenne sok mondanivalóm... Inkább csak úgy értékelném a találkozót, hogy kiválóan játszott a csapat, úgy érzem, ezzel megleptük a Siófokot, illetve bizonyítottuk, hogy vannak még kézilabdás értékeink."
| 01. Győri Audi ETO KC | 44 p. | |
| 02. FTC-Rail Cargo Hungaria | 38 p. | |
| 03. Siófok KC-Galerius Fürdő | 28 p. | |
| 04. ÉTV-Érdi VSE | 28 p. | |
| 05. Váci NKSE | 25 p. | |
| 06. Veszprém Barabás KC | 24 p. | |
| 07. DVSC-Fórum | 18 p. | |
| 08. Alcoa Fehérvár KC | 16 p. | |
| 09. Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE | 15 p. | |
| 10. Dunaújvárosi Regale Klíma | 13 p. | |
| 11. Kiskunhalas NKSE | 08 p. | |
| 12. UKSE Szekszárd | 07 p. |
| © 2009 Copyright - Siófok KC Kft. - minden jog fenntartva | |
| Impresszum | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat |