![]() |
|
|
![]() |
Győzelemmel indította a 2011/2012-s évadot a Siófok KC-Galerius Fürdő! Megújult csapatunk ugyan sok hibával, görcsösen játszott a meglehetősen érdekes felfogásban vezetett mérkőzésen, ám a szeptember harmadikára kitűzött célt sikerült teljesíteni.
112 nap múltán léphetett pályára ismételten hazai bajnoki mérkőzésen az SKC, s ezen időszak alatt meglehetősen sok minden változott a Balaton partján. Egyrészt ugyebár jelentősen átalakult együttesünk, másrészt a Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka is megszépült: új festést kapott a pálya, melyre felkerültek a szponzorok "matricái" is, lecserélésre kerültek a játékosokat ábrázoló, szektorokat jelölő molinók is.
Meglepően könnyed győzelemmel vette kezdetét az új évad, ugyanis az ifjúsági mérkőzésen fiataljaink alaposan elpáholták a dunaújvárosiakat, majd ezt követően a juniorjaink egy "érdekes" felkészülést követően gólesőben szenvedtek vereséget Takács Józsefné tanítványaitól -> RÉSZLETEK ITT - KATTINTS!
Az esti "főmérkőzésre" megteltek a lelátók, igaz, azért maradtak szabad helyek, a szurkolók pedig rögtön azzal szembesültek, hogy az SKC hiányos kerettel szerepel, miután Bloj Teodora és Lajtos Nóra egyaránt vírusos betegség után lábadozik.
Nem úgy indult az idénynyitó, ahogy azt esetlegesen minden balatoni érzelmű megálmodta, hiszen az első tizenkettő percben fej-fej mellett haladtak a felek, minden találatra válaszoltak egymásnak a csapatok, így gyakorlatilag folyamatosan döntetlen állást könyvelhettünk el. Ezt követően apróbb fölénybe kerültek a mieink, ezt a kétgólos előny, illetve Sári Barbara kihagyott hétméterese bizonyította, mely után Imre Vilmos időt kért. A rövid szusszanás, illetve "értekezlet" nem igazán segített, ugyanis ismételten kiegyenlítetté vált az összecsapás, "visszatért a döntetlenezés".
Az igazsághoz tartozik, hogy Mörtel Renátáék igencsak sok hibával, görcsösen játszottak, s még a kapufa sem volt a mieinkkel, hiszen már-már hihetetlen módon, körülbelül minden második támadás után kifelé pattant a labda, a két játékvezető finoman fogalmazva is érdekes közreműködése pedig csak olaj volt a tűzre...
Mindenesetre a játékrész hajrájában azért volt, ami összejött, így ebből adódóan sikerült két találatnyi előnnyel (17 - 15) pihenőre vonulni, igaz, ez lehetett volna három is, csak hát Ferling Bernadett a lefújás pillanatában egy remek átlövésből feljebb zárkóztatta az újvárosiakat.
A második félidőt álomszerűen kezdték Ábrahám Szilviáék, akik a 35. percben már öt találatnyi előnyben (21 - 16) voltak, sokakban felmerült a gondolat, hogy eldőlt a két pont sorsa, ám ez korántsem volt így, igaz, volt rá sansz... Csakhogy... A vendégek egészen a 46. minutumig zárkóztak, majd ekkor egyenlíteni is tudtak, így ismételten új meccs vette kezdetét. Az adok - kapok és a kiegyenlítettség egészen a hajráig ki is tartott, de érződött, hogy az SKC jobban bírja, viszont a helyzetkihasználással hadilábon álltak a "cápalányok", elég, ha csak annyit említünk példának, hogy akadt olyan támadás, melyből egymás után háromszor (!) sikerült telibe találni a kapufát...
Szerencsére az újvárosiakat sem kedvelte jobban Fortuna, hiszen Takács Dusmáta az 56. percben 31 - 29-nél szintén "szétforgácsolta" a kapufát, s mintha ez lett volna a fordulópont: az utolsó minutumokban valamelyest összeszedettebben játszottak Szalai Babették, akiknek ebből adódóan sikerült győzelemmel nyitni az új évadot.
Mindent figyelembe véve, elmondható, hogy az összkép alapján megérdemelt balatoni siker született az idénynyitón, amely - mint fentebb említettük - finoman fogalmazva is érdekes játékvezetői közreműködést hozott, ezzel nem is kicsit felkorbácsolva az indulatokat a Beszédes József Általános Iskola tornacsarnokában...
NBI, Alapszakasz, 1. forduló
Siófok KC-Galerius Fürdő - Dunaújvárosi NKS
33 - 30
( 17 - 15 )
Helyszín: Siófok, Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka, 500 néző
Játékvezetők: Herceg József, Wiedemann Viktor
Versenybíró: Rózsa László
SKC kerete: (01) Laczkó Roxána - (04) Szepesi Ivett - (06) Takács Dóra - (07) Kiss Olivia - (08) Kovács Adrienn - (09) Ábrahám Szilvia - (10) Bogdanovic Annamária - (11) Bódi Bernadett - (12) Herr Orsolya - (13) Szalai Babett - (17) Mikó Gréta - (21) Németh Csilla - (66) Varga Nikolett - (77) Mörtel Renáta - (90) Karoline de Souza
DNKS kerete: (01) Vig Vivien - (02) Ferling Bernadett - (03) Gera Szimonetta - (04) Vadász Ildikó - (05) Takács Lili - (07) Jókai Nóra - (08) Berta Nikolett - (10) Takács Dusmáta - (11) Sánta Dóra - (12) Pisák Renáta - (14) Erdősi Ildikó - (15) Takács Fruzsina - (18) Gáspár Gabriella - (26) Sári Barbara - (44) Hosszu Boglárka - (77) Gerstmár Renáta
Hétméteresek: 9/9 (4/4) illetve 6/5 (6/5)
Kiállítások: 10 perc (8 perc) /Szepesi - 14.p. és 21.p. ; Mörtel - 10.p. ; De Souza - 17.p. ; Szalai B. - 52.p./ illetve 14 perc (10 perc) /Ferling - 11.p. és 50.p. ; Hosszu B. - 21.p. és 54.p. ; Gáspár - 19.p. ; Gera - 23.p. ; Takács D. - 26.p./
Sárga lap: Mörtel (2.p.), Németh Cs. (4.p.) illetve Jókai (4.p.), Hosszu B. (5.p.)
AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA
04. perc: 04 - 04
08. perc: 05 - 06
13. perc: 10 - 07
22. perc: 12 - 13
29. perc: 17 - 14
33. perc: 20 - 16
43. perc: 23 - 21
51. perc: 28 - 26
57. perc: 31 - 30
59. perc: 32 - 30
IMRE VILMOS: " - Az első mérkőzés görcsössége jellemezte az egész csapatot, nagy bizonyítási vágy dolgozott mindenkiben. A második félidőben ötgólos vezetésünknél úgy éreztem, hogy könnyebb végjáték elé nézhetünk, de mivel rengeteget hibáztunk, magunkra húztuk a Dunaújvárost. Összességében nézve nagyon hibával és görcsösen játszottunk, de a legfontosabb célunkat sikerült elérni, hiszen győzelemmel kezdtük a szezont. Bízom benne, hogy néhány egyéni teljesítmény feljavul, már a következő fordulóra."
GULYÁS ISTVÁN: " - Jól játszottunk, jól küzdöttünk, csak hát három góllal kikaptunk. Voltak biztató jelek, összességében mindenki megtette a magáét. Sorsdöntő volt, hogy rengeteget játszottunk emberhátrányban, illetve a sok, ellenünk megítélt hétméteresek komoly száma."
| 01. Győri Audi ETO KC | 44 p. | |
| 02. FTC-Rail Cargo Hungaria | 38 p. | |
| 03. Siófok KC-Galerius Fürdő | 28 p. | |
| 04. ÉTV-Érdi VSE | 28 p. | |
| 05. Váci NKSE | 25 p. | |
| 06. Veszprém Barabás KC | 24 p. | |
| 07. DVSC-Fórum | 18 p. | |
| 08. Alcoa Fehérvár KC | 16 p. | |
| 09. Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE | 15 p. | |
| 10. Dunaújvárosi Regale Klíma | 13 p. | |
| 11. Kiskunhalas NKSE | 08 p. | |
| 12. UKSE Szekszárd | 07 p. |
| © 2009 Copyright - Siófok KC Kft. - minden jog fenntartva | |
| Impresszum | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat |