![]() |
|
|
![]() |
Örömhír fogadta a siófoki szurkolókat, akik két hét kihagyást követően ismételten pályán láthatták Bogdanovic Annamáriát. Játékosunk még a Bet-at-home Szabella Kupán szenvedett hátsérülést, ami két hét alatt jött rendbe, így az utolsó felkészülési mérkőzésen már számíthatott játékára Imre Vilmos. Nem úgy Lajtos Nóráéra: kapusunk betegséggel bajlódik, emiatt pedig ezúttal nem állhatott a gólvonal elé.
Szikrázó, parázs csatákkal vette kezdetét a találkozó, melynek első góljára egészen az ötödik (!) percig kellett várni, amikor is Mörtel Renáta szerezte meg a vezetést egy gyönyörű átlövésből, majd pedig Azari Fruzsina egyenlített. Ez a forgatókönyv egészen a 10. minutumig tartott, addig fej-fej mellett haladtak a felek. Ezt követően azonban a meglehetősen fásultan, fáradtak kézilabdázó vendégek egyre több hibát követtek el, míg lányaink remekül játszva folyamatosan növelték a balatoni előnyt, így a szünetben négygólos különbséget konstatálhattunk.
A második félidőben igazából semmi lényeges kérdés nem adódott, az SKC mindvégig öt-hat találatnyi előnyben játszott, lányaink pedig szebbnél szebb megoldásokkal szórakoztatták a szép számú közönséget, míg az egyre nagyobb mértékben fáradó VBKC futott az eredmény után. Gyurka János tanítványainak az 51. percben sikerült háromra (30 - 27) zárkózniuk, ám a véghajrát is Szepesi Ivették bírták jobban - biztos, és teljesen megérdemelt győzelem lett a "jutalom" egy igen színvonalas találkozón. Szó se róla, hasonló eredményt a bajnoki évadban is eltudna képzelni minden siófoki szimpatizáns!
Helyszín: Siófok, Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka, 300 néző
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert
SKC: Herr O. - Bódi 7, De Souza 5, Ábrahám 4, Szalai B. 2, Mörtel 4 (1), Szepesi 10 (3)
Csere: Laczkó (kapus), Bogdanovic 5, Bloj, Kiss O., Németh Cs.
Szakmai igazgató: Imre Vilmos
Veszprém: Kiss É. - Azari 2, Emberovics 4, Mayer 2, Bulath 12 (5), Farkas V. 5 (1), Nagy I.
Csere: Lengyel (kapus), Torkas 3, Földes V. 2 (1), Borkowska 1, Földes K. 1, Hanczvikkel
Vezetőedző: Gyurka János
Hétméteresek: 5/4 illetve 7/7
Kiállítások: 4 perc illetve 6 perc
Sárga lap: 3 - 2
" - Jó felfogásban kézilabdáztunk, hellyel-közzel elégedett vagyok a látottakkal - mondta Imre Vilmos. - Támadásban sok mindent megtudtunk valósítani az elképzeléseinkből, ellenben a harminckettő kapott gólt soknak gondolom - tette hozzá szakmai igazgatónk.
" - Mint ahogy a Vác ellen is, úgy Siófokon is fáradtan játszottunk, ez pedig annak tudható be, hogy nagyon sokat dolgoztunk ezen a héten is - kezdte értékelését Gyurka János. - Az első félidőben rengeteg technikai hibát követtünk el, nem futottunk vissza, a hazaiak pedig ezekből folyamatosan előnyt kovácsoltak, melyet a második játékrészben tartani is tudtak. Kétségtelen, hogy sajnos nagyon hiányzik egy belső posztokon bevethető játékos - fűzte hozzá a VBKC mestere.
| 01. Győri Audi ETO KC | 44 p. | |
| 02. FTC-Rail Cargo Hungaria | 38 p. | |
| 03. Siófok KC-Galerius Fürdő | 28 p. | |
| 04. ÉTV-Érdi VSE | 28 p. | |
| 05. Váci NKSE | 25 p. | |
| 06. Veszprém Barabás KC | 24 p. | |
| 07. DVSC-Fórum | 18 p. | |
| 08. Alcoa Fehérvár KC | 16 p. | |
| 09. Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE | 15 p. | |
| 10. Dunaújvárosi Regale Klíma | 13 p. | |
| 11. Kiskunhalas NKSE | 08 p. | |
| 12. UKSE Szekszárd | 07 p. |
| © 2009 Copyright - Siófok KC Kft. - minden jog fenntartva | |
| Impresszum | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat |