2012. 05. 04. 18.00
NBI Bronzmérkőzés
2012. 05. 08. 18.00
NBI Bronzmérkőzés
2012. 05. 12. 18.00
NBI Bronzmérkőzés
2012. 07. 31. 00.00
NBI Edzőmérkőzés

Váci NKSE - Siófok KC, Edzőmérkőzés, -

2011. 06. 17. 14.03 | Beküldő: Vörös, Sándor
Váci NKSE
Váci NKSE
28
Siófok KC
29
Siófok KC
Két győzelemmel zárta váci túráját a Siófok KC-Galerius Fürdő! Mint ismeretes, lányaink az első megmérettetésen két góllal bizonyultak jobbnak Dr. Ökrös Csaba tanítványainál egy mindvégig kiélezett találkozón. A délutáni mérkőzés hasonlóan nagy csatát hozott, melyet ezúttal is Szepesi Ivették nyertek. Tápai Szabináéknak ugyanakkor lesz lehetőségük a visszavágásra, hiszen a felek augusztus 19-én ismét két alkalommal csapnak össze, ám akkor már a Balaton partján.
A második mérkőzés gyakorlatilag az elsőhöz hasonló forgatókönyv szerint zajlott, vagyis, remek küzdelmet, igazi kiélezett csatát láthatott a publikum. Az első találkozó után szembetűnő volt, hogy kiemelten jól működött csapatunk szélső, illetve a beállós játéka, ellenben a második mérkőzés után megállapítható, hogy átlövőink remekeltek. Ami mindenképpen leszögezhető, hogy a két váci  összecsapás nagyszerűen szolgálta lányaink felkészülését.
Felkészülési mérkőzés
Váci NKSE - Siófok KC-Galerius Fürdő
28 - 29
( 15 - 16 )

Helyszín: Vác, Városi Sportcsarnok, 250 néző

SKC-góldobók: Mörtel 10, De Souza 7, Bódi 3, Kovács A. 2, Mikó 2, Szepesi 2, Kiss O. 1, Németh Cs. 1, Szalai B. 1
Szakmai igazgató: Imre Vilmos

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Legfrissebb hírek
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés
Incorrect key file for table './siofokkc2/contentitem.MYI'; try to repair it
UPDATE contentitem SET popularity=popularity+1 WHERE contentitem.contentitemid='1371' AND contentitem.archivalt='N'
Hallgasd meg az indulónkat!
Siófok KC Fan Shop - hamarosan
2012. 07. 31. 00.00
NBI Edzőmérkőzés
Versenynaptár letöltése
Incorrect key file for table './siofokkc2/contentitem.MYI'; try to repair it
UPDATE contentitem SET popularity=popularity+1 WHERE contentitem.contentitemid='685' AND contentitem.archivalt='N'
01. Győri Audi ETO KC   44 p.
02. FTC-Rail Cargo Hungaria   38 p.
03. Siófok KC-Galerius Fürdő   28 p.
04. ÉTV-Érdi VSE   28 p.
05. Váci NKSE   25 p.
06. Veszprém Barabás KC   24 p.
07. DVSC-Fórum   18 p.
08. Alcoa Fehérvár KC   16 p.
09. Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE   15 p.
10. Dunaújvárosi Regale Klíma   13 p.
11. Kiskunhalas NKSE   08 p.
12. UKSE Szekszárd   07 p.

 

Incorrect key file for table './siofokkc2/contentitem.MYI'; try to repair it
UPDATE contentitem SET popularity=popularity+1 WHERE contentitem.contentitemid='648' AND contentitem.archivalt='N'
 
NaviscoN
Siófok Város Önkormányzata
Vabeko Kft.
Sagemcom
FGSZ Földgázszállító Zrt.
Sió-CAR Kft.
Hummel
LV Sport
Sába Egészségközpont