2012. 05. 04. 18.00
NBI Bronzmérkőzés
2012. 05. 08. 18.00
NBI Bronzmérkőzés
2012. 05. 12. 18.00
NBI Bronzmérkőzés
2012. 07. 31. 00.00
NBI Edzőmérkőzés

Siófok KC - Váci NKSE, Edzőmérkőzés, -

2011. 06. 17. 14.18 | Beküldő: Vörös, Sándor
Siófok KC
Siófok KC
29
Váci NKSE
23
Váci NKSE
Újabb mérkőzésekkel folytatja felkészülését az SKC, amely a Váci NKSE ellen lép pályára két alkalommal is hazai környezetben. A két együttes néhány nappal ezelőtt kétszer is összecsapott a Dunakanyarban, ahol mindkét alkalommal balatoni siker született, csakúgy, mint a a siófoki, délelőtti találkozó alkalmával.

Kiegyensúlyozottan kezdtek a felek, egészen a 10. percig fej-fej mellett haladtak, majd a váciak mintegy hat percen keresztül nem tudtak betalálni Herr Orsolya kapujába. Ebből kifolyólag a valamivel frissebben mozgó SKC kisebb fölénybe került, ezt pedig az eredményjelző is tükrözte (16. perc: 9 - 5). A játékrész hajrájában a vendégek próbáltak zárkózni, de két találatnál beljebb nem jutottak Dr. Ökrös Csaba tanítványai, így a szünetben kétgólos balatoni előnyt (13 - 11) jegyezhettünk fel.

A második felvonásban rendre Szepesi Ivettéknél volt három-négy találatnyi előny, amely a lefújásig még valamelyest hízott, végül pedig hatgólos balatoni győzelem született a délelőtti összecsapáson.
Felkészülési mérkőzés
Siófok KC-Galerius Fürdő - Váci NKSE
29 - 23
( 13 - 11 )

Helyszín: Siófok, Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka, 100 néző
Játékvezetők: Bán Edit, Kertész Adél

SKC: Herr O. - Bódi 5, Németh Cs. 1, Kiss O. 1, Szalai B. 7, Mörtel 7 (3), Szepesi 2
Csere: De Souza 5, Kovács A. 1, Ábrahám, Bloj
Szakmai igazgató: Imre Vilmos

Vác: Juhász - Ertl, Barján 5, Uhrakova 3, Fülöp 2, Tápai Sz. 8 (7), Szegedi
Csere: Bíró (kapus), Klivinyi 3, Ivanics 1,  Mészáros 1, Gróz, Gyetván
Vezetőedző: Radu Voina

Hétméteresek: 4/3 illetve 9/7
Kiállítások: 6 perc illetve 2 perc
Sárga lap: 2 - 3

" - Az első félidőben a kapott gólok ellenére a védekezéssel nem voltam elégedett, támadásban pedig szintén sokat hibáztunk - mondta Imre Vilmos. - A második játékrészben javultunk; délután a helyzetkihasználás, és a technikai hibák javítása a cél - tette hozzá a Siófok KC-Galerius Fürdő szakmai igazgatója.

" - Helyenként mindkét csapat jó iramban játszott, ez pedig sok technikai hibához vezetett - nyilatkozta Dr. Ökrös Csaba. - Felállt falat, zárt védekezést próbáltunk feltörni átlövésekkel, lábmunkával. A végjátékban az érdekes játékvezetői felfogás nem kedvezett nekünk, az addig szorosabb eredményben nagyobb különbség állt be - zárta értékelését a váciak mestere.

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Legfrissebb hírek
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés
Incorrect key file for table './siofokkc2/contentitem.MYI'; try to repair it
UPDATE contentitem SET popularity=popularity+1 WHERE contentitem.contentitemid='1371' AND contentitem.archivalt='N'
Hallgasd meg az indulónkat!
Siófok KC Fan Shop - hamarosan
2012. 07. 31. 00.00
NBI Edzőmérkőzés
Versenynaptár letöltése
Incorrect key file for table './siofokkc2/contentitem.MYI'; try to repair it
UPDATE contentitem SET popularity=popularity+1 WHERE contentitem.contentitemid='685' AND contentitem.archivalt='N'
01. Győri Audi ETO KC   44 p.
02. FTC-Rail Cargo Hungaria   38 p.
03. Siófok KC-Galerius Fürdő   28 p.
04. ÉTV-Érdi VSE   28 p.
05. Váci NKSE   25 p.
06. Veszprém Barabás KC   24 p.
07. DVSC-Fórum   18 p.
08. Alcoa Fehérvár KC   16 p.
09. Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE   15 p.
10. Dunaújvárosi Regale Klíma   13 p.
11. Kiskunhalas NKSE   08 p.
12. UKSE Szekszárd   07 p.

 

Incorrect key file for table './siofokkc2/contentitem.MYI'; try to repair it
UPDATE contentitem SET popularity=popularity+1 WHERE contentitem.contentitemid='648' AND contentitem.archivalt='N'
 
NaviscoN
Siófok Város Önkormányzata
Vabeko Kft.
Sagemcom
FGSZ Földgázszállító Zrt.
Sió-CAR Kft.
Hummel
LV Sport
Sába Egészségközpont