2012. 05. 04. 18.00
NBI Bronzmérkőzés
2012. 05. 08. 18.00
NBI Bronzmérkőzés
2012. 05. 12. 18.00
NBI Bronzmérkőzés
2012. 07. 31. 00.00
NBI Edzőmérkőzés

Siófok KC - Kiskunhalas NKSE, Edzőmérkőzés, -

2011. 06. 17. 14.25 | Beküldő: Vörös, Sándor
Siófok KC
Siófok KC
30
Kiskunhalas NKSE
19
Kiskunhalas NKSE
Négy korábbi siófokival - Varga József, Barna Éva, Sterbik Andrea, Scholtz Andrea - a soraiban érkezett a Balaton partjára a Kiskunhalas NKSE, mellyel szemben lányaink az utolsó előtti felkészülési mérkőzésüket vívták. A sok hibával tarkított találkozó 45. percig volt igazán szoros, majd ezt követően egyre nagyobb különbség állt be a felek között.

Magabiztos balatoni játékkal indult a mérkőzés (4. perc: 3-0; 6. perc: 4-1), majd a vendégek is "megérkeztek a mérkőzésbe": rövid idő alatt felzárkóztak, mi több, egyenlítettek és még a kezdeményezés jogát is átvették (18. perc: 8-9) Barna Éváék.

A folytatásban elsősorban a halasiak céloztak pontosabban, Fehér Viktóriáék egészen a 24. minutumig vezettek is, ám a remek hajrát indító SKC nagyszerű sorozatokat produkált, melynek eredményeként 16-13-os állást jegyezhettünk fel az első félidő végén.

A második játékrész felétől aztán lényegében az történt a pályán, amit a mieink akartak, Varga József a 45. perctől kezdődően folyamatosan változtatott csapatán, míg Imre Vilmos összesen három cserét eszközölt, így a különbség folyamatos hízásnak indult - végül pedig tizenegy gólos siófoki siker született.
Felkészülési mérkőzés
Siófok KC-Galerius Fürdő - Kiskunhalas NKSE
30 - 19
( 16 - 13 )

Helyszín: Siófok, Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka, 150 néző
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs

SKC: Herr O. - Bódi 7, De Souza 2, Ábrahám 3, Szalai B. 4, Mörtel 7 (7), Szepesi 4 (1)
Csere: Németh Cs. 2, Bloj 1, Kiss O.
Szakmai igazgató: Imre Vilmos

Kiskunhalas: Scholtz - Sterbik 5, Szamoránsky A. 2, Takács B. 2, Tápai A., Barna É. 3, Kurgyis 1
Csere: Pethő (kapus), Fehér V. 4 (1), Katona 1, Kosik 1, Csákovics, Kokas, Toplak
Vezetőedző: Varga József

Hétméteresek: 8/8 illetve 1/1
Kiállítások: 6 perc illetve 6 perc
Sárga lap: 3 - 3

" - Meglehetősen halvány teljesítményt nyújtottunk, részben az edzésmunka, részben pedig a meleg miatt - kezdte értékelését Imre Vilmos. - Úgy érzem, hogy picit holtponton vagyunk, például a támadások befejezésénél. A második félidőben a kapusteljesítményünk, illetve a védekezésünk jól működött - fűzte hozzá az SKC szakmai igazgatója.

" - A hosszabb, jobb cserepad a Siófok mellett szólt, a 45. percig jó mérkőzés volt, majd kétgólos hátrányból mínusz nyolcat csináltunk - mondta Varga József. - A két együttes cserepadja teljesen más dimenzióba tartozik, ez be is bizonyosodott - tette hozzá a KNKSE trénere.

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Legfrissebb hírek
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés
Incorrect key file for table './siofokkc2/contentitem.MYI'; try to repair it
UPDATE contentitem SET popularity=popularity+1 WHERE contentitem.contentitemid='1371' AND contentitem.archivalt='N'
Hallgasd meg az indulónkat!
Siófok KC Fan Shop - hamarosan
2012. 07. 31. 00.00
NBI Edzőmérkőzés
Versenynaptár letöltése
Incorrect key file for table './siofokkc2/contentitem.MYI'; try to repair it
UPDATE contentitem SET popularity=popularity+1 WHERE contentitem.contentitemid='685' AND contentitem.archivalt='N'
01. Győri Audi ETO KC   44 p.
02. FTC-Rail Cargo Hungaria   38 p.
03. Siófok KC-Galerius Fürdő   28 p.
04. ÉTV-Érdi VSE   28 p.
05. Váci NKSE   25 p.
06. Veszprém Barabás KC   24 p.
07. DVSC-Fórum   18 p.
08. Alcoa Fehérvár KC   16 p.
09. Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE   15 p.
10. Dunaújvárosi Regale Klíma   13 p.
11. Kiskunhalas NKSE   08 p.
12. UKSE Szekszárd   07 p.

 

Incorrect key file for table './siofokkc2/contentitem.MYI'; try to repair it
UPDATE contentitem SET popularity=popularity+1 WHERE contentitem.contentitemid='648' AND contentitem.archivalt='N'
 
NaviscoN
Siófok Város Önkormányzata
Vabeko Kft.
Sagemcom
FGSZ Földgázszállító Zrt.
Sió-CAR Kft.
Hummel
LV Sport
Sába Egészségközpont