Siófok KC - Alcoa FKC RightPhone, NBI, Rájátszás
|
|
Szokás mondani, hogy a búcsú mindig nehéz. Nos, akárhogy is nézzük, ez szombat este Siófokon is így volt. Mint ismeretes, az utolsó hazai bajnoki alkalmával irányította Siófokon a csapatot a leköszönő szakmai igazgató Varga József, míg a játékoskeretből többeknek ez volt az utolsó tétmérkőzése siófoki színekben a Balaton partján. A kezdés előtt minden a megszokottak szerint zajlott, majd nem sokkal 19:00 óra előtt - a szokásoknak megfelelően - gyakorlatilag megtelt a Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka, de az már érződött a levegőben, hogy ezúttal nem olyan bajnokiról van szó, mint mondjuk legutóbb. A csapatbemutatás alkalmával lányainkat köszöntötték, s köszönték meg nekik, hogy véghezvittek a bajnokságban egy olyan tettet, amire nem sokan számítottak előzetesen, nevezetesen a biztosabbnál is biztosabb bennmaradás kiharcolását, s ezt a siófoki publikum felállva, két-három percig tartó vastapssal üdvözölte, s egyúttal így búcsúztatta a klubunktól távozókat.
A szomorúságra, s örömre egyaránt okot adó minutumok után megkezdődött a szomszédvári rangadó, melynek elején rögtön egymásnak estek a felek. A vezetést a középkezdés után Azari Fruzsina szerezte meg a látogatóknak, majd egészen az ötödik percig vezettek folyamatosan a fehérváriak. Ezt követően viszont lányaink átvették a kezdeményezés jogát, az egalizálás után (4 - 4 ) a félidő feléig Kovács Adriennék akarata érvényesült, egyre-másra futottak a szebbnél-szebb akciók, az már más kérdés, hogy sajnos a ziccerekből nagyon sok a kapu mellett - fölött kötött ki... Ennek tudatában nem is nőtt a különbség, majd a vendégek a 13. percben ismét kisebb fölénybe, míg lányaink apróbb hullámvölgybe kerültek, így két-három találatnyi különbséget könyvelhettünk el a vendégek javára. A játékrész hajrája előtt Varga József időkérésre szánta el magát, s ez bizonyos tekintetben jó húzásnak bizonyult, hiszen egy "tüzesebb", bátrabb SKC folytatta a küzdelmet, a szünetben már csak egy góllal vezettek a Mihály-tanítványok (18 - 19).
A fordulást követően óriási küzdelmet láthatott a közönség, mint ahogy azt előzetesen vártuk, nagyot harcoltak a felek, s a 47. percig fej-fej mellett haladás jellemezte a játék képét (25 - 25). Ekkor azonban egyfajta törés állt be a látogatóknál, s ezt lányaink fantasztikusan használták ki, az 56. minutumban már négy volt közte (32-28), igaz, ez lehetett volna jóval nagyobb különbség is, csak hát Szepesi Ivették továbbra is kisebb-nagyobb mértékben hadilábon álltak a ziccerek értékesítésével. Ennek eredményeként az utolsó két perc is hozott izgalmakat rendesen, a vendégek gyors rohanásba kezdtek, de ez csak hellyel-közzel párosult eredményességgel, így csapatunk kétgólos győzelmet aratott a nagyon fontos bajnokin.
Varga József pénteken úgy fogalmazott, hogy ez (lesz) az utolsó mérkőzés Siófokon, így muszáj kiszolgálni a közönséget. Nos, nyugodtan kijelenthető, hogy sikerrel járt el együttesünk, ugyanis a balatoni publikum egy emlékezetes, izgalmas, fordulatokban bővelkedő találkozót láthatott, melyen megszületett a hőn áhított SKC-siker.
Szokás mondani, hogy a búcsú mindig nehéz. Nos, akárhogy is nézzük, de ez szombat este Siófokon is így volt. Az igazsághoz tartozik, hogy amilyen "szomorúan" kezdődött, olyan vidáman, boldogan ért véget ez az est. Lányaink a lefújást követően együtt ünnepeltek a szurkolókkal, már-már olyan érzése támadt az embernek, mintha csapatunk bajnoki címet nyert volna, s emiatt lenne ez a hatalmas boldogság. Ha nem is bajnoki címet, de nagy sikereket, győzelmeket, emlékezetes pillanatokat, s egy szép helyezést mindenképpen hoz(ott) Somogyországba a 2009/2010-es, első NBI-es esztendő.
" - Nem csak a saját góljaimnak tudok örülni, hanem az összes gólnak, rajtam egyszerűen minden kijön a pályán, nagyon boldog vagyok, hogy sokat tudtam segíteni a meccsen - kezdte boldogan értékelését Szepesi Ivett, aki az SKC legjobbjának bizonyult az Alcoa Fehérvár KC ellenében. - Úgy tudnék fogalmazni, mint az ügyvezető igazgatónk, aki azt mondta, hogy ezt a találkozót négyszer veszítettük el, s ötször nyertük meg. A siker ellenére sem állunk meg, van még hátra egy meccsünk a Fradi ellen, melyet, ha megnyerünk, akkor a hatodik helyen végzünk, ha esetleg nem sikerülne a győzelem, akkor hetedikként zárjuk a szezont - fűzte hozzá szélsőnk.
Siófok KC - Alcoa Fehérvár KC
33 - 31
( 18 - 19 )
Játékvezetők: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor
Versenybíró: Halmai János
SKC: Scholtz - Nagy R. 1, Kovács A. 7 (5), Bloj 5 (1), Szűcs V. 3, Barna É. 3, Szepesi 9
Csere: Lajtos (kapus), Sterbik 3, Vasas E. 2, Kiss O., Tóth M., Tóth Zs., Valovics
Szakmai igazgató: Varga József
Alcoa: Szikora - Azari 4, Németh K. 4, Horváth B., Tilinger 7 (2), Bernataviciute 2, Vincze M. 8
Csere: Trimmel (kapus), Bízik B. 3, Rádl 3, Gabnai, Gazdag, Kuhinkó, Lelkes
Vezetőedző: Mihály Attila
Hétméteresek: 7/6 (5/5) illetve 3/2 (2/1)
Kiállítások: 16 perc (2 perc) /Kovács A. - 8. percben, 40. percben, 60. percben ; Barna É. - 35. percben, 50. percben ; Szepesi - 36. percben ; Bloj - 37. percben ; Szűcs V. - 45. percben/ illetve 18 perc (8 perc) /Németh K. - 6. percben, 46. percben ; Bernataviciute - 33. percben, 46. percben ; Rádl - 36. percben, 52. percben ; Horváth B. - 14. percben ; Tilinger - 16. percben ; Azari - 30. percben/
Sárga lap: Bloj (3. percben), Barna É. (4. percben), Nagy R. (14. percben), Varga J. (19. percben) illetve Tilinger (2. percben), Horváth B. (2. percben)
Az eredmény alakulása
05.p.: 03 - 04
11.p.: 08 - 08
19.p.: 13 - 13
24.p.: 14 - 16
27.p.: 15 - 18
34.p.: 20 - 20
42.p.: 23 - 25
48.p.: 28 - 26
55.p.: 30 - 28
59.p.: 33 - 31
MESTERMÉRLEG
"- Úgy gondolom, hogy ezt a mérkőzést sokszor veszítettük el, de többször nyertük meg. A hármas emberhátrányt követően a mi akaratunk érvényesült. Szepesi Ivett kilenc találata, illetve védekezése önmagáért beszél. A második félidőben feljavultunk védekezésben, s a kapusteljesítmény is messze jobb volt, mint az első játékrészben."



