ELLENFÉLNÉZŐBEN - Váci NKSE

Beharangozónk második részében feltérképezzük a Váci NKSE együttesét, illetve minden fontos és hasznos információt megosztunk a szerdai rangadóval kapcsolatosan.

Beharangozónk második részében feltérképezzük a Váci NKSE együttesét, illetve minden fontos és hasznos információt megosztunk a szerdai rangadóval kapcsolatosan.

A 2012-es esztendő hatodik hetében visszafogott menetrend vár a Siófok KC-Galerius Fürdőre, hiszen az élvonalbeli pontvadászat mellett "csak" egy balatonboglári felkészülési torna szerepel a programban, melyen a Zámbó Tibor által irányított utánpótlás együttesünk vesz részt.

Közeledik az alapszakasz vége, élesedik a harc a helyezésekért, mindeközben változás történt a Siófok KC-Galerius Fürdő menetrendjében. Mint ismeretes, az alapszakasz tizenkilencedik körében február 25-én a Veszprém Barabás KC látogat a Balaton partjára, s a szomszédváriak csatáját csakúgy, mint ősszel, közvetítésre jelölte és műsorára tűzi a SportKlub!

A női kézilabda bajnokság élvonalának, tizenhatodik körének eredményei.

Az utolsó 25 másodpercben a döntetlenért támadhatott a Siófok KC Érden, az utolsó tízben ráadásul emberelőnyben tehette ezt, ám lövés helyett labdaeladás, egy Kovács találat és kétgólos vereség lett a vége, pedig tíz perccel a vége előtt még hárommal mentek Imre Vilmos lányai...

Az élvonalbeli pontvadászat alapszakaszának tizenhatodik körében a harmadik helyen állomásozó Siófok KC-Galerius Fürdő a négy pont lemaradásban lévő, ötödik pozíciban található ÉTV-Érdi VSE otthonában lépett pályára. A lefújást követően a két csapat szakvezetője értékelte a találkozót.

A Magyar Kupa negyedik fordulójában a nyolc közé jutásért lépett pályára a Dunaújvárosi Regale Klíma vendégeként a Siófok KC-Galerius Fürdő. A lefújást követően a két csapat szakvezetője értékelte honlapunkonak a hatvan percben látottakat.

Az élvonalbeli pontvadászat tizenhetedik körében újabb komoly rangadó vár a Siófok KC-Galerius Fürdőre: csapatunk azt a Váci NKSE alakulatát látja vendégül, mellyel szemben az őszi megméretettés során érthetetlen és döbbenetes vereséget szenvedett. Van miért törleszteni! Beharangozónk első része következik.

A honi élvonal küzdelmei mellett nem feledkezhetünk el a Magyar Kupáról sem, melyben a Siófok KC-Galerius Fürdő a Dunaújvárosi Regale Klíma legyőzésével történelmet írt, hiszen a legjobb nyolc közé jutott, s ez lehet még fényesebb is, mivel csapatunk ellenfélre vár, de nem sokáig, ugyanis a negyeddöntők párosításait február hetedikén, kedden készítik el.

Hosszabb - rövidebb időre elveszítette egyik alapemberét a Siófok KC-Galerius Fürdő, ugyanis a hét első napján Székesfehérváron Szepesi Ivett egy porcbeavatkozáson esett át, örömteli viszont, hogy a remények szerint felépülése nem ígérkezik hosszadalmas folyamatnak.

| 01. Győri Audi ETO KC | 34 p. | |
| 02. FTC-Rail Cargo Hungaria | 28 p. | |
| 03. Siófok KC-Galerius Fürdő | 20 p. | |
| 04. ÉTV-Érdi VSE | 20 p. | |
| 05. Váci NKSE | 19 p. | |
| 06. Veszprém Barabás KC | 19 p. | |
| 07. DVSC-Fórum | 16 p. | |
| 08. Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE | 14 p. | |
| 09. Alcoa Fehérvár KC | 12 p. | |
| 10. Dunaújvárosi Regale Klíma | 09 p. | |
| 11. UKSE Szekszárd | 06 p. | |
| 12. Kiskunhalas NKSE | 03 p. |
| © 2009 Copyright - Siófok KC Kft. - minden jog fenntartva | |
| Impresszum | Jogi nyilatkozat | Médiaajánlat |