Kiscsapat nagy futása - Interjú Takács Zsolttal
01. Csapjunk is a közepébe… Miként értékeli a hetedik helyezést ?!
" – Abszolút csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, hiszen egy újonc csapat, amely NBI/B negyedikként került fel az élvonalba, s kapott egy indulási jogot, hetedikként fejezte be a bajnokságot, ezért minden dicséretet megérdemel mindenki, aki tett a sikerekért, s nagyon nagy gratuláció jár érte."
02. Előzetesen mi volt a célkitűzés ?
" – Elsősorban mindenképpen a bentmaradás. Hogy az alapszakasz hatodik helyét követően az 5-8. helyért folytathattuk a küzdelmeket, ez még mosolygósabbá tette az emberek arcát, akik a klub sikereiért dolgoztak. Szerettük volna, ha minden hazai mérkőzésünkön teltház előtt játszhatunk, s ezt az elképzelést sikerült is megvalósítani. Úgy gondolom, maximálisan kiszolgáltuk a közönséget, hiszen olyan rangos ellenfelekkel szemben, mint például a Békéscsaba, Debrecen, Győr, avagy a Vác ellenében az utolsó pillanatig partiban voltunk, s teljes erőbedobásra késztettük őket, ebből kifolyólag úgy érzem, hogy sikerült megrángatni az oroszlánok bajszát."
03. Az eredményekhez kapcsolódik a játékoskeret is… A bajnoki rajtot követően rövid időn belül történtek váratlan változások…
" – Mikor 2009. júliusában elkezdődött a munka, nem gondoltunk arra, hogy már szeptemberben történnek személyi változások. Ezalatt azt értem, hogy távozott a klubtól Barczi Annamária, illetve Gyánó Kinga, míg Barna Éva, Szűcs Viktória, valamint Barna Éva Siófokra szerződött. Érthető, hogy idő kellett Varga mesternek, hogy a társaságból csapatot kovácsoljon, illetve az idősebb – fiatalabb kézilabdázók egyvelegéből megtalálja azt az együttest, amely egy keményen küzdő NBI-es kézilabdacsalád előtt szerepel hétről-hétre. Nagyon szimpatikus, nagyon harcos embereket ismertem meg az ittlévő lányok személyében, úgynevezett csalódás kategóriába, senkit sem lehet sorolni, hiszen egyik játékos sem okozott csalódást. A változásokhoz még kapcsolódik a nyári játékosmozgás is, mely felett nem lehet elsiklani, s vélhetően most sok találgatásnak vetünk véget. Mint ismeretes, két irányítónktól, Csuka Alexandrától, illetve Vasas Edinától elköszönünk. Csuka Alexandra azért nem marad Siófokon, mert a posztján más irányítóban gondolkozunk, míg Vasas Edina azért távozik, mert a sérülései okából kifolyólag nem tudta megcsillogtatni valós tudását. S, mint az köztudott, Barna Éva, illetve Sterbik Andrea sem marad klubunknál, a két játékos kijelentette, hogy nem szeretne nálunk maradni, ezeket a döntéseket el is fogadtuk."
04. A jövőre nézve eddig csak a távozókról beszéltünk. Azt hiszem elérkezett az ideje, hogy az érkezőkről is váltsunk néhány szót.
" – Kezdjük mondjuk azzal, hogy az egy évvel ezelőtt az ideigazoló játékosok véleményem szerint nem voltak biztosak magukban, illetve a klubban, hiszen nem mertek 2-3 éves szerződéseket aláírni. Jelen pillanatban van tíz olyan játékos, illetve három érkező (Hosszu Boglárka, Kopecz Barbara, Szalai Babett) kézilabdázó, akik közül kettő U20-as magyar válogatott, s egyaránt 2012. 06. 30-ig szóló kontraktussal rendelkeznek. Véleményem szerint a játékosok ezzel azt fejezik ki, hogy mind nekik, mind pedig a klubnak van jövője az élvonalban. A kézilabdázókra térve, igaz, hogy Kopecz Barbara egyelőre rehabilitációs munkát végez, de a kézilabda szakmai berkein belül a jövő nagy ígéretének tartják. Hosszu Boglárka, illetve Szalai Babett személyében pedig két olyan szélsőt szerződtettük, akik hamarosan a jövő nagy magyar válogatott kézilabdázói lehetnek. Terveink között szerepel még egy átlövő igazolása, ami nem lesz könnyű feladat, de még az is előfordulhat, hogy belső posztra érkezik még egy játékos."
05. És akkor a játékoskeret után térjünk rá Varga Józsefre… Azt hiszem van sejtése, hogy miért említettem a mester nevét…
" – Egész szezonban vitatott volt a siófoki közvéleményben Varga József edzői stílusa, de én továbbra is azt mondom, minden csapatsportban, így a kézilabdában is a trénert az eredményei minősítik, márpedig Varga József sikeres volt a Siófok KC első NBI-es évében. Azt gondolom, bárki is érkezik a helyére, 100%-os elégedettség nem lesz, de klubunknak nem is az a feladata, hogy ezzel foglalkozzon, hanem, hogy a következő szezonban is minimum hasonlóan szerepeljünk, mint az idén, hiszen, ha nem jönnek az eredmények, akkor a szurkolók elpártolnak a csapat mellől. Ezt pedig az élet már több klub esetében is igazolta a sport világában…"
06. Az értékelésből azért ne hagyjuk ki a siófoki fanatikus szurkolókat sem, akik egész szezonon át a lányok mellett álltak.
" – Számomra, aki a futballból érkezett, szembetűnő, s pozitív, hogy a siófoki szurkolók mennyire szeretik a csapatot, amely szerethető is, hiszen a lányok minden mérkőzésen borzasztóan keményen és odaadóan küzdöttek, játszottak, bárki is volt az ellenfél. A siófoki „B-közép” országos hírűvé nőtte ki magát ebben az évben, s véleményem szerint az élvonalban párját ritkítja a szurkolásuk. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy az NBI mindenki számára jól jött, s jót is tett, mindenki profitál belőle. Példaként említhetem, hogy a városban egyre több kislány kezdett kézilabdázni, mert a csapatban számukra nagyon sok példakép található, s akár 3-4 év múlva már a siófoki utánpótlásba is bekerülhetnek, s a következő szezonra az ifjúsági együttesből már többen fel is kerülnek a felnőtt keretbe."
07. Milyen tervekkel vágunk neki majd szeptemberben a második élvonalbeli pontvadászatunknak ?
" – Azt borítékolhatjuk, hogy a következő bajnokság már sokkal nehezebb lesz, hiszen példáként említhetem, hogy az ellenfelek már jobban felkészülnek belőlünk, de, ahogy a nagyok mondják, igyekszünk megfelelni az elvárásoknak. A minimális célkitűzésünk, hogy 2011. áprilisában szeretnénk úgy megkezdeni a rájátszást, hogy a bentmaradásunk már biztos, azaz nem fenyeget a kiesés réme. Jövőre még erősebb lesz az NBI az Érd, illetve az Újbuda érkezésével. Az idei tapasztalat alapján két, szerényebb képességű együttessel lett kevesebb, s a feljutókkal kiegyensúlyozottabbá vált a mezőny. Lányaink erőssége a CSAPAT, ha hatékonyan fog működni, akkor sok örömet okoznak a szimpatizánsoknak."
08. Nem kerülhetjük el a létesítmény kérdést sem… A Beszédes-iskola tornacsarnoka ugyan kicsinosításra került az elmúlt nyáron, de a látottak alapján még mindig fér rá renoválás…
" – Ez valóban így van. Ennek eredményeként új öltözők, vadonatúj játékvezetői öltözök, illetve egy klubiroda – melyet nevezhetünk klubháznak is – felépítésre kerül, valamint az épületen belül a világítás cseréje is megfog történni. Emellett még TV állványok is kialakításra kerülnek, s talán a következő szezonban már Siófokról is láthatunk közvetítést, hiszen minden feltétel adott lesz ehhez. Ami még boldogsággal tölt el, hogy Fodor János tulajdonosunknak, szponzorainknak, támogatóinknak, a városnak köszönhetően maximálisan stabil a klub anyagi háttere, s helyzete, ez meg is látszik, és látszott is a teljesítményeken, hiszen csak rendezett körülmények között lehet dolgozni, mint az első élvonalbeli szezonunkban."
Hozzászólások (49)
jaj a 20 év feletti játékosoknak. aki 175 cm alatt van az csomagolhat.
"Hajdu János lett a Siófok női kézilabdacsapatának az új vezetőedzője. A szakember megbízatása két idényre szól, segítője Bartalos Béla lett.
Hajdu csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy a szövetségben a jövőben már nem látja el a szakmai igazgatói tisztet. Az előző szezonban 7. helyen záró Siófokkal kapcsolatos célja az, hogy a csapat az élvonal középmezőnyében maradjon." nso




Egy év után viszont nem itt kellene tartani ennek az oldalnak valóban,mert a többi klubbokéhoz képest ez nagyon gyengusz...