Sárosi Nanetta Dorogon folytatja

2019 feb 13
2171 Megtekintés
Sárosi Nanetta Dorogon folytatja
Sárosi Nanetta a Dorog NB1/B-s csapatában játszik az idény hátralévő részében. Vezetőedzőnkkel történt közös megegyezésük eredményeképpen Nanetta az állandó és folyamatos játéklehetőséget biztosító dorogi csapatot erősíti a tavaszi idényben.

„Életkorából fakadóan és tehetségére tekintettel Nanettának állandó játéklehetőségre van szüksége, amelyet klubunk NB1-es felnőtt csapata most nem tud 100%-osan biztosítani, ezért arra jutottunk, hogy ez a dorogi lehetőség sokat jelenthet a játékos fejlődésében.” – mondta Tor Odvar Moen.

A szezon hátralévő részében egy másik fiatal játékosnak adjuk meg az esélyt Wald Kíra személyében.

„Ő egy fiatal, de nagyon tehetséges játékos. Fontos kihangsúlyozni vele kapcsolatban, hogy mindössze 17 éves, ami azt jelenti, hogy még játszhat az ifjúsági és az NB II-es bajnokságban is. Folymatosan meccsterhelés alatt lesz, de közben velünk tud edzeni és alkalmanként pályára is fog lépni. Úgy gondolom, hogy ez egy tökéletes kombináció ahhoz, hogy fejlődni tudjon" –tette hozzá csapatunk vezetőedzője.

Az SKC köszöni Nanetta klubért tett szolgálatait és sok sikert kíván neki további pályafutásához.