Megvan az első bajnoki siker

2019 sze 07
3629 Megtekintés
Megvan az első bajnoki siker
Felemás félidőket hozott a Szombathelyi KKA elleni összecsapás a K&H női kézilabda liga 2. fordulójában. Az első játékrészben jól tartották magukat a vasiak, a fordulás után azonban egy teljesen másik szinten kézilabdáztunk, ezzel megszerezve az új szezon első győzelmét.

1. félidő: Biljana Bandelier révén vendég találattal és vezetéssel indult a mérkőzés, a gyors fordítás azonban nem maradt el. Az összecsapást remekül kezdte Andrea Kobetic, aki már a 10. percben öt gólnál járt. A félidő felénél 11:6-os állásnál úgy tűnt, hogy nagyobb különbség is kialakulhat a két csapat között, de nem így lett. Silje Solberg révén nem jöttek a védések, és a védekezés sem állt össze a norvég kapuvédő előtt, így 11:10-es állásnál az egyenlítésért is támadhattak a vendég. Végül ez többszöri próbálkozásra sem sikerült, Gnonsiane Niombla vezérletével pedig újra elléptünk, ám az újonc némi meglepetésre lőtávon belül tudott fordulni (16:13).

2. félidő: A szünetben azonban az öltözőben maradt az újonc, de úgy is fogalmazhatunk, hogy csapatunk egy teljesen másik fokozatra kapcsolt. Egymás után jöttek a gólok, ebből pedig Camille Aoustin, Katarina Jezic és Simone Böhme is kivette a részét, csakúgy, mint Andrea Kobetic. A bajnoki pontok sorsa percek alatt eldőlt, hiszen a második játékrész első tíz percét 10:1-re nyertük. A hosszan tartó vasi gólcsendet Horváth Petra törte meg, közelebb azonban már nem sikerült jönnie a vendégeknek. A két csapat közötti különbség folyamatosan nőtt, végül majdnem közte húsz lett (40:21).

Élete első NB I-es gólját lőtte klubunk saját nevelésű játékosa Lapos Laura, valamint debütált a gólvonalon Csapó Kincső is. A találkozó MVP-je Gnonsiane Niombla lett, francia irányítónk ma is a csapat vezére volt, és hét gólt szerzett.

Edzői szemmel

Tor Odvar Moen (Siófok): „Az első játékrészben szenvedtünk, jól játszott a vendégcsapat, de a szünet után egy nagyon magas szintű kézilabdát mutatva 24:8-as második játékrésszel eldöntöttük ezt a meccset. Jó érzés volt újra itthon a szurkolóink előtt játszani.”

Marosán György (Szombathely): „Az első félidővel elégedett vagyok, hiszen sikerült meccsben maradnunk. A másodikban viszont európai szintű kézilabdával találtuk magunkat szembe, ez pedig nekünk sok volt.”

Gnonsiane Niombla (MVP): „Nagyon élveztem az első hazai mérkőzést. A lányoktól már nagyon sokat halottam a csarnok hangulatáról, de erre nem számítottam. Fantasztikusak voltak a szurkolók, remek érzés ilyen közegben kézilabdázni. Nagyon élveztem ezt a mai meccset.”