Két román és egy francia válogatottal erősítettünk

2017 feb 13
10194 Megtekintés
Két román és egy francia válogatottal erősítettünk
A Siófok KC hivatalosan bejelenti, hogy Denisa Dedu, Gabriela Perianu és Marie Paule Gnabouyou Siófokon folytatja pályafutását. Mindhárom válogatott kézilabdázóval gyorsan eredményre vezettek a tárgyalások, szerződésük 2017. július elsejétől lép életbe. A következő szezontól Lars Rasmussen lesz a csapat vezetőedzője, az alább említett játékosokat már az ő szakmai elképzeléseit figyelembe véve igazolta le a klub. 

Denisa Dedu

Denisa 13 évesen kezdett el kézilabdázni szülővárosában, Brassóban. A 182 cm magas kapus egy ezüst és két bronzérmet szerzett a Corona Brasov színeiben a román nemzeti bajnokságban. A 2015/2016-os szezonban bejutottak az EHF-kupa elődöntőjébe, de az Tus Metzingen elleni párharcban alulmaradtak. Pályafutásom alatt ez lesz az első alkalom, hogy egy külföldi ligában próbáljam ki magam. Magyarország tökéletes választás, hiszen jelen pillanatban a világ legjobb játékosai közül sokan ott játszanak. Azért választottam a Siófokot, mert a klub ambíciói tökéletesen megegyeznek az enyémmel, komoly célokat szeretnének elérni és ebből én is szeretném kivenni a részem. Az pedig külön öröm számomra, hogy jó barátnőmmel Gabi Perianuval játszhatok egy csapatban. Alig várom a kezdést.– nyilatkozta a 23 éves kapus.

Gabriela Perianu

Gabriella 10 évesen kezdett el kézilabdázni hazájában és 5 évvel később már a román élvonalban debütált. A 188 cm magas balátlövő pályafutásának legnagyobb sikereit a 2015-ös évben érte el, amikor a román nemzeti csapattal bronzérmet szerzett a dániai világbajnokságon és HCM Baia Mare színeiben román kupát nyert. Érdekesség, hogy a klubsiker alkalmával csapattársa volt Katarina Jezic, aki jelenleg szintén Siófokon kézilabdázik. „ Nagyon izgatott vagyok az átigazolással kapcsolatban. Egy másik országba költözöm és ez egy új kihívás lesz a számomra. Jól ismerem a magyar bajnokságot, a színvonal nagyon magas, tele jobbnál jobb játékosokkal. Szeretnék sokat fejlődni a szezon során és meghatározó játékosává válni a csapatnak. Örülök, hogy Denisaval együtt fogunk játszani, jó barátnők vagyunk. Remélem, hogy a teljesítményünkkel sok örömet fogunk okozni a klubnak és a szurkolóknak is. ”– nyilatkozta Gabriela Perianu hivatalos honlapunknak.

Marie Paule Gnabouyou

Marie jelenleg a dán bajnokságban 2. helyen álló Viborg együttesében kézilabdázik. A 185 cm magas, 28 éves jobbátlövő 2010-ben kapott első alkalommal meghívást a francia nemzeti csapatba, amellyel 2011-ben világbajnoki ezüst, 2016-ban Európa - bajnoki bronzérmet szerzett. Klubszinten a legnagyobb sikereit Franciaországban érte el, a Toulon csapatával bajnok és kupagyőztes lett. „Jó barátnőm, Estelle Minko sokat mesélt Siófokról és a magyar bajnokságról. Mivel az érdeklődés nagyon komoly volt a klub részéről, így nem sokat gondolkoztam a döntéssel kapcsolatban. Fiatal, de dinamikusan fejlődő csapatról van szó, itt Dániában is nagyszerű együttesek alkotják a bajnokságot, de azt hiszem, hogy a magyar liga még ennél is erősebb. Egy új kaland, egy új kihívás következik az életemben, már nagyon várom a  kezdést. ”– nyilatkozta Marie Paule Gnabouyou az aláírás után.

Az újonnan érkező játékosokat a szezon befejezése után hivatalos sajtótájékoztató keretein belül mutatja be klubunk.