Junior válogatott kapus érkezik Siófokra

2019 jún 07
5772 Megtekintés
Junior válogatott kapus érkezik Siófokra
Csapó Kincső személyében magyar junior válogatott kapussal erősít a Siófok KC. A fiatal hálóőr nyáron érkezik a Balaton-partjára. A felek hosszú távú szerződést írtak alá. 

Kincső megszerzése egy építkezési folyamat része, amelyről Bitter Miklós technikai igazgató nyilatkozott honlapunknak.

Nagyon örülünk, hogy a  jövő egyik kiemelkedő magyar kapustehetségét és reménységét sikerült Siófokra csábítanunk. Kincső személyében egy elhivatott, nagyon jó munkamorállal rendelkező sportolót ismertünk meg, akiben a szakma is óriási fejlődési potenciált lát. Hosszú távú szerződést kötöttünk vele, lépésről lépésre szeretnénk majd a klub felnőtt csapatába beépíteni. Siófokon minden körülmény adott ahhoz, hogy a megfelelő munkával és kitartással a legjobbat hozza ki magából, amelyhez természetesen minden háttértámogatást biztosítunk neki. Kincső a felnőtt csapat keretének a tagja lesz, emellett utánpótlás csapatainkban is játéklehetőséget kap majd.“

A 17 éves kapustehetség az idei szezonban a Dunaújváros ifjúsági I.osztályú korosztályában védett, de pályára lépett a felnőtt csapatban is, többek között a Ferencváros ellen. Jelenleg a magyar női junior válogatott Eb-re készülő keretének a tagja. A hétfőtől épp Siófokon edzőtáborozó játékos így nyilatkozott az átigazolásról.

„Már tavaly és azelőtt is kaptam ajánlatokat, de az iskola miatt nem akartam váltani. Idén új lehetőségeket szeretnék magam elé tárni. A Siófok  egy nagyon szimpatikus klub, ráadásul sok mindenkit ismerek már az utánpótlásban is. Ez egy nagy lépés a fejlődésem szempontjából. Idővel szeretnék a klub első számú kapusa lenni.”