A szezon legjobb játékával lettünk csoportgyőztesek

2019 feb 03
2941 Megtekintés
A szezon legjobb játékával lettünk csoportgyőztesek
Az EHF-kupa csoportkörének 5. fordulójában elsöprő lendülettel kézilabdázott csapatunk. Megleptük vendéglátónkat, avagy a vártnál könnyedebben szereztük meg a Herning-Ikast ellenében a csoportgyőzelmet.

1. félidő: Hazai találattal indult a mérkőzés, ám ekkor vezetett először és utoljára az Ikast. A gyorsan három gólt jegyző Nze Minko vezérletével fordítottunk, és perceken belül már 2:5-re vezettünk. Böhme és Aoustin minden lehetőséget kihasznált, előbbi neve mellett 3/3, utóbbié mögött pedig 5/5 állt a félidőben. Az első játékrész felénél már hatgólos volt az előnyünk, miközben a hazaiak gólkirálynője, Fauske hat kísérletéből mindössze egyet lőtt be (4:10). Solberg remek védelmet kapott, és hatékonyan is védett, Perianu pedig többször is eredményesen blokkolt, így minden adott volt ahhoz, hogy növelni tudjuk előnyünket a kétszer is időt kérő hazaiakkal szemben.

A 18. percben már kilenc volt közte (4:13). Végül Fauske 4/10-es mutatóval zárta az első játékrészt, amivel a góllövőlistán ideiglenesen beérte a meccs előtt éllovas Kobeticet. Előnyünk úgy volt ennyire magabiztos, hogy horvát klasszisunk gólt se lőtt az első játékrészben, sőt ami fontos, értékes perceket pihent. Végül a 25. minutumban már megvolt a közte tíz (7:17), melyet tovább tudtunk növelni a szünetig (8:20). Az első játékrészben Nze Minko 6, Aoustin 5, míg Böhme és Gonzalez 3-3 találatig jutott, miközben Solberg 65 (!) százalékkal védett.

2. félidő: A szünet után Kobetic jelezte, hogy nem felejtett el gólt lőni, Elghaoui cseréje pedig ismételten eredményes volt, csakúgy, mint legutóbb Debrecenben. A 45. percben Böhme újabb gólja, valamint Elghaoui harmadik találata után már tizenöt volt közte (13:28). A hajrában védekezésben és támadásban is volt egy kis rövidzárlat, kiengedtünk, de egy időkérés segített. Az utolsó gól Elghaoui nevéhez fűződött, amivel végül a második játékrészt is kihoztuk egy döntetlenre. Győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, a vártnál nagyobb arányban nyertünk, és húztuk be a csoportelsőséget (22:34).

Csapatunk legközelebb egy hét múlva, vasárnap játszik mérkőzést. Az EHF-kupa csoportkörének 6. fordulójában, immáron egy tét nélküli összecsapáson fogadjuk majd a német Metzingent.

Edzői szemmel

Kristian Kristiansen (Herning-Ikast – edző): „Egész egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni azzal a nyomással, amit a Siófok ránk helyezett. A játék minden elemében felülmúltak bennünket, megmutatták, hogy milyen magas szintű kézilabdára képesek.”

Tor Odvar Moen (Siófok KC – edző): „Nagyon boldog, és büszke vagyok a csapatomra, hiszen egy jó ellenfelet győztünk le idegenben ilyen magabiztosan. A védekezésünk átlagon felüli volt, minden játékos ezer fokon égett. Nagyon szerettük volna a csoportelsőséget, és ezt tükrözte a hozzáállásunk. Az elmúlt hetekben mutatott lendülettel megyünk tovább, szeretnénk az utolsó meccset is győzelemmel zárni, és együtt ünnepelni szurkolóinkkal.”